Korál Forever Backstage

Fejezetek egy kritikus naplójából… Tömegverekedés és pánik a Korál Forever koncerten! – Hihetetlen mire képesek a rockzenészek a hírnévért… Pénteken a BackStage-ben Korál Forever koncert volt. Megdöbbentő események zajlottak, amit ott láttam, az minden képzeletet felülmúlt. A koncert alatt a színpadon bokáig letolta a nadrágját a nézők előtt. Csúnya berúgásnak hittük elsőre, de ez más volt, durvább. Nem hittem volna, hogy mindent megmutat, de a gátlások ma kint rekedtek az esőben. Cikkünkben elmondjuk azt is, hogy ki az, aki meg akarja veretni Pataki Attilát, és miért. Aki nem volt ezen a pénteken a BackStage-ben, az most megtudhatja, hogyan fenyegették fegyverrel az újságírót, hogy jó kritikát írjon, és ebből hogyan lett tömegverekedés…


 

 


Péntek este a BackStage-ben nem történt semmi különös esemény, csupán öt profi zenész muzsikált. Önfeledten, boldogan, minden akkord élményszámba ment. De ez kit érdekel sajnos manapság? És itt kezdődik a baj. Természetesen semmi megbotránkoztató esemény nem történt, egyszerűen, csak jól érezte magát mindenki. Akkor hát beszéljünk egy kicsit részletesebben a péntek esti rockkoncertről…

Ősz játék…“Itt van az ősz, itt van újra…”, hogy mit szeretett ezen a saras, nyákos, esős, hideg időn Petőfi, sosem fogom megérteni. Még csak rock koncertek sem voltak akkor. Talán sosem jövünk rá. Én nem nagyon kedvelem ezt az évszakot, mert az ősz csak a tél közeledtét jelzi. Mindenki fázik, nyűgös, tele van problémával. Télikabát, esernyő, sapka, sál… Még jó, hogy ebben a szürke, szakadó esős időben volt pénteken egy kellemes kis unaloműző Korál Forever koncert a BackStage-ben. Ott voltunk.

Ha péntek, akkor sörnap. Legyűrjük barátaimmal a heti gondokat, megmondjuk, munkahelyünkön mit csinálnánk jobban a főnökünk helyett. Hamar rájövünk, mitől omlott össze a gazdaság. Átrágjuk magunkat a magyar és a külföldi focin, majd beleolvadunk kedvenc témánkba, a rockzenébe. Közöttünk nem sok vita van, tiszteljük egymás véleményét, továbbra is szidjuk ezt a borzalmas időjárást. De amiben teljes a csapategység, a tévés csillagvetélkedők amatőr, bugyuta amatőr előadókkal kapcsolatos, akiket a média meglehetősen túl sztárol. Aztán valakinek a társaságból hirtelen beugrik, el kellene menni egy kellemes kis koncertre. Gyorsan kiderül, hogy a BackStage-ben ma este Korál Forever koncert van. Nincs vita, ott a helyünk.

Merre jár a közönség? Sajnos nem tudott mindenki eljönni a csapatból, így elég kevesen érkeztünk. Mint a helyszínen észrevettük, mások se nagyon mozdultak ki ebben a nyavalyás időben. Pedig a felújított BackStage mindenkit szeretettel várt. A zenészek általános jókedvben “szenvedtek”, és ez a kellemes hangulat hamar átragadt a jelenlevő közönségre is. Mi éppen időben érkeztünk. Háromnegyed kilenckor a zenekar tagjai nyakukba vették hangszerüket (már aki, hiszen Liszi a billentyűvel elég rosszul járt volna, míg Nagy Laci bármilyen erős és ügyes, szintén megoldhatatlan akadályba ütközött volna), és már meg is kezdték programjukat.

Nagyjából ennyi volt az első észrevételem a bulival kapcsolatban, aztán szép lassan felocsúdtam. Ekkor körvonalazódott, hogy egy ilyen remek koncerten, milyen kevés a rajongó. Mi történt? Természetesen mindent a rohadó kereskedelmi média nyakába varrtunk. Mindenki azt az arc nélküli hangot keresi a televízióban. Sosem lesz ezeknek a borzalmaknak vége már? Miért nem lehet egy olyan előadót szeretni és tisztelni, aki már valóban bizonyított? Miért fontos az embereknek, hogy számukra idegen emberek mondják meg, hogy kit kell szeretni? Tovább megyek (összevonva minden kereskedelmi kakit), mindig kiderül, hogy mekkora csalás van az ilyen tehetségkutató műsor mögött, az emberek mégis szájtátva bámulják és drukkolnak. Drukkolnak, miközben az élet az utcán már köszönés nélkül suhan el mellettük. Egy hiteles buli – mint ez a Korál koncert is – nem lesz örökké, még ha a neve azt is foglalja magában. Miért nem akar az ember egymaga dönteni, hogy mi a jó és miért gondolja, hogy amire nagy nyomtatott betűkkel van ráírva, hogy ez rossz! Az jó lenne? Tele vagyok kérdőjelekkel.

Összjáték… – A zenekarból senkit nem tudok és nem is akarok kiemelni. Akkora volt az egység köztük, hogy nem lennék igazságos, ha darabolnám a dolgokat. Tény az, hogy minden dal, a kis terem lehetőségeihez képest remekül szólt. Kiss Zoli hangját már máskor is dicsértem, de nem lehet eléggé mondani, nem celeb hang, nem celeb arc, ő Kiss Zoli, ma a Korál Forever énekese, gitárosa. Élmény őt hallgatni. Tóth Csaba begipszelt lábbal, ide-oda bicegve is, végig mosolyogva, nagyszerűen vokálozva tette a feladatát. Rettenetesen precíz a srác. Nagy Laci továbbra sem tud hibázni, dobszólója mindig magával ragad. Az ország egyik legjobb dobosa. Nagy Zsolt (Liszt), pedig úgy van vele, ha elfáradnak az ujjai, kipróbálja, hogy megy fogakkal a billentyűkön. Annyira vérében van ez a zene.

Fischer Laci pedig iszonyatos nyugalommal tekeri végig az estét. Ő már hátrakötött kézzel, kislábujjal is bármikor képes lejátszani a Korál nótákat (azért sokan örülnének, ha három kezük lenne, hogy legalább feleannyira jól letudják játszani, mint ő). De ezen a napon valóban az egység volt a lényeg. Már régebben is írtam, hogy ez a csapat jelenlegi helyzeténél sokkal többre érdemes. A közönség hullámokban érkezik, néha tömegek, néha alig néhányan érkeznek a bulira. Jó lenne újra egy Kisstadionos koncert, de már ezekkel a fiukkal. Jó lenne egy album, ezekkel a hangokkal és arcokkal. Megérdemlik. Megérdemelnék azt is, hogy ne legyen konkurencia mindenféle pénteki-szombati tévés baromság. Ne kelljen a bulvár nyelvén jelezni, hogy hahó, van itt egy zenekar, aki sokkal több figyelmet érdemel! Hahó, itt a Korál Forever!

Írta: Fiery

(forrás: passzio.hu)