Korál Forever

Jelenlegi hely

Korál Forever

A Korál együttes egyik alapítója, Fischer László gitáros, 2010 áprilisában hívta létre új zenekarát, a Korál Forever-t. A zenekar Korál számokat játszik, olyanokat is, amelyek Korál koncerteken nem hangzottak el, csak hanghordozókon.
 
A Korál Forever létrejöttét a Korál együttes többi tagjának más irányú elfoglaltságai tették indokolttá. Rendszres igény van a Korál szerzemények élő, színpadi  megjelenítésére, de a többi zenésztárs kötöttségei ezt csak nagyon ritkán teszik lehetővé. Ez a formáció igyekszik havi rendszerességgel élőben eljátszani a klasszikus, és a koncerteken ritkán, vagy sohasem elhangzott Korál dalokat. Szívesen terjesztik a rock igéjét kisebb klubbokban is, ahol a publikum szinte testközelből, a színpadtól karnyújtásnyira hallgathatja az igényes rock zenét, élheti újra a Korál feeling-et. Ráadásul, ebben a felállásban a nóták az eredetinél kissé keményebben, rockosabban, ütősebben szólalnak meg.